Vas Kata Blanka is ott volt a cyclocross-világbajnokság mezőnyében
A magyar versenyző számára nem feltétlenül voltak kedvezőek a körülmények.
A magyar versenyző számára nem feltétlenül voltak kedvezőek a körülmények.
A magyar kerékpáros továbbra is elképesztő teljesítményt nyújt.
Vas Kata Blankát csak két holland riválisa tudta megelőzni a cyclocross-világkupa vasárnapi versenyén.
Brutális országúti programot állított össze a csapata a legjobb magyar női bringásnak.
A 20 éves fiatal tehetség továbbra is három kerékpáros szakág négy magyar bajnoki címét birtokolja.
A hagyományos csapatok között a női pólóválogatott nyert, míg az év sportpillanata Fiola Attila nyári Eb-gólja lett.
Sokáig a dobogóért is harcban volt a magyar kerékpáros.
Minden idők egyik legsikeresebb szezonján van túl a magyar kerékpársport – és ez még csak a kezdet!
A Év Sportolója Gála keddi sajtótájékoztatóján valamennyi kategóriában háromra szűkítették a jelöltek körét a január elején lévő díjátadó előtt.
Nézze meg a 2021-es tokiói olimpia tíz-tíz legemlékezetesebb magyar és nemzetközi pillanatát!
A magyar bajnok bringás remek zárkózással felküzdötte magát a harmadik pozícióig is, de végül kiszorult az első háromból.
Ingyenes családi programok is lesznek a január 9-i eseményhez kapcsolódóan.
Csak hollandok tudták megelőzni a szakág magyar klasszisát.
A magyar versenyző a világkupabravúrok után újabb versenyen állhatott dobogóra.
Vas Blanka ismét a legjobb háromban zárt egy rangos cyclocross-versenyen.
A belgiumi Overijse-ben rendezett futam végén már a helyi belga közönség is a magyar sportolónak szorított.
Az olimpiai ezüstérmes kajakos, a sokoldalú kerékpáros és a legújabb vízilabdás testvérpár idősebbik tagja is ott van a jövő magyar sztárjai között.
Vas Kata Blankát csak két holland riválisa tudta megelőzni a cyclocross-világkupa vasárnapi versenyén.
A magyar kerékpáros nagyszerűen versenyzett a világkupa első futamán.
Tovább folytatódik a 20 éves Vas Blanka remeklése, aki ezúttal országúti mezőnyversenyben ért el fantasztikus 4. helyezést.