A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Magyar Péter diszkóbotránya: újabb szemtanúk, bizonyítékok a baloldali politikus ellen

MagyarPéter
Magyar Péter a Fidesz eredményváróján ünnepel 2022-ben
Fotó: tenyek.hu
Vágólapra másolva!
A hétvégén néhány száz rajongójának tartott beszédet Magyar Péter, ahol - természetesen a maga gyáva módján - szóba hozta a diszkóbotrányt. Mentegette magát, de megint kénytelen volt elismerni, hogy botrányt okozott. Az is kiderült, hogy perverz szexuális ajánlatokat tett kiskorú lányoknak.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo beszámolt, a híveinek tartott, de a Facebookon közvetített rendezvényszerűségen Magyar Péter szánalmas magyarázkodásba kezdett a diszkóbotrányával kapcsolatban. Azt mondta:

tudom, hogy sok mindenkiben vannak kérdőjelek. Nyilván szokatlan, hogy egy politikus is lehet ember. Tudom, hogy ez ma nem tipikus Magyarországon. Lehetne máshogy is. Látjuk, hogy mások másként csinálják. Tudom, hogy nehéz megérteni, de szerettem volna ember maradni, egy közületek. És ígérhetem, hogy ugyan óvatosabban, mint eddig, de továbbra is az maradok.

kiskorú, ötkert, magyarpéter
Az édesapa vitte el a lányát és barátnőit, és vigyázott rájuk
Fotó: Ripost

Az elitet szidja, miközben imádja a luxust

Arról az Origo is beszámolt, hogy Magyar Péter a magyar közéletben soha nem látott módon, politikusként részegen egy civilt ütött meg, majd elrabolta a telefonját. Mindezek mellett Magyar dulakodott, vonaglott a táncparketten, és fiatal lányokat zaklatott, egy sikoltozó fiatal lány lábai között csúszott-mászott. Ami megdöbbentő, hogy a 43 éves, baloldali brüsszeli képviselő kiskorú lányok közül próbált válogatni. 

Annyira nem bírtak vele, hogy a biztonságiaknak ki kellett dobniuk a helyről. Magyar Péter botránya ügyében garázdaság és rongálás miatt, több feljelentést követően már aznap megindult a nyomozás. A baloldali politikust azonban védi a brüsszeli mentelmi joga, amögé bújik.

Miközben az agresszív baloldali Magyar az elitet szidja, addig ő maga egy olyan szórakozóhelyre jár, ahol csak a leggazdagabbak fordulnak meg. A baloldali politikust csak a fényűző élet, a pénz és a buli érdekli.

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Magyar Pétert a biztonsági őrük vezették ki Fotó: Ripost

Magyar részegen kiskorú lányoknak tett perverz szexuális ajánlatot

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ripost megtalálta azt az édesapát, aki kiskorú lányával és annak barátnőivel ott volt az Ötkert nevű szórakozóhelyen azon az éjszakán, amikor biztonsági őrök botrányos viselkedése miatt kidobták Magyar Pétert. A Ripost arról ír, hogy az édesapa születésnapi ajándékként vitte el 17 éves lányait és barátnőit a „tinidiszkónak” is nevezett rendezvényre. A történtekre felháborodottan visszaemlékező apa állítja, hogy a nagyon részeg

Magyar Péter a lányának és szintén kiskorú barátnőinek obszcénnek, sőt perverznek mondható ajánlatokat tett.

Úgy viselkedett, mint aki, ahogy az édesapa fogalmazott,

azonnal bárkit az ágyába cipelhet, és még az illető érezze megtiszteltetésnek.

Az édesapa szerint Magyar pontosan ezt mondta az egyik kiskorú lánynak:

„Örülj, ha szétteheted nekem a lábad.”

magyarpéter
Magyar Péter részegen tántorgott a Duna felé Fotó: Ripost

Magyar Péter elveszítette a kontrollt

A portál szerint az édesapa állítja, hogy a botrány kirobbanásában az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy Magyar Péter egyre inkább bevadult, mint aki nem ismer határokat. Akik kifogásolták az obszcén beszólásokat, azokat „szó szerint megfenyegette”. Amikor szóvá tették neki, hogy sok körülötte a kiskorú lány, az édesapa szerint ezt mondta Magyar Péter: 

„Nem baj, szeretem a friss húst”.

Magyar Péter ezután ütött meg egy embert, aki telefonjára vette a politikus vállalhatatlan viselkedését. Az ő telefonját rabolta el aztán erőszakkal, majd dobta bele a Dunába. Ekkor már felháborodott vendégek, köztük sok megalázott nő vette körül az egyre „mocskosabban beszélő”, a kiskorú lányoknak még ekkor is perverz szavakkal beszólogató politikust. A helyzet azzal fenyegetett, hogy kitör a tömegverekedés, amiben Magyar Péter ugyancsak rosszul járhatott volna, hiába voltak ott a testőrei. Ekkor már több tucat ember vette körül.

Az apa is azok között volt, akik a biztonsági őrök segítségét kérték

Végül a mindenkit „durván leugató”, távozni nem akaró, a mocskos beszólásokat abbahagyni nem akaró politikust erőszakkal, fojtófogást alkalmazva, a többi vendég biztonsága érdekében eltávolították. Az édesapa is hallotta, hogy Magyar Péter eközben is fenyegetőzött, hogy „bezáratja a helyet, mert hogy megvannak ehhez a kapcsolatai”. Még kint az utcán is kiabált, fenyegetőzött, aztán tántorgó léptekkel elindult a Duna felé, hogy az ellopott telefont beledobja a vízbe.

Szánalmasan mentegeti magát, továbbra sem vállal felelősséget

Ahogyan megírtuk, Magyar Péter már kétszer is beismerte, hogy botrányt okozott, miközben próbálja elbagatellizálni a felelősségét.

Zavaros gondolatmenetének a lényege, hogy részeg tombolása valamiféle érték. Ez az emberi viselkedés, szerinte.

 

ötkert, magyarpéter
Magyar Péter ezt mondta: "Nem baj, szeretem a friss húst"
Fotó: Ripost

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!