Kertész János

Digitális lábnyomokat követve

IV. Óriás szociális hálózatok digitális adatokból

Ebben a fejezetben a személyes digitális adatok tudományos célú felhasználásáról lesz szó. A szociológusok hagyományos adatgyűjtési eszköze a kérdőív, melynek előnye, hogy a vizsgált jelenségre célzottan rá lehet kérdezni, egyszerre több szempontú vizsgálatot lehet folytatni - hátránya viszont, hogy viszonylag korlátozott méretű mintával lehet csak foglalkozni, és a válaszok gyakran pontatlanok, szubjektívek. Ezért a hagyományos kérdőívek módszerével aligha lehet a társadalom egészének szerkezetére vonatkozó hipotéziseket ellenőrizni.

Az új évezred az empirikus szociológia új korszakának nyitánya. Az olyan óriás digitális adatbázisok, mint az elektronikus levelezéskor és a telefonáláskor automatikusan rögzített feljegyzések, vagy az iwiw-hez hasonló internetes csoportosulások valódi aranybányának bizonyulnak, ha a társadalom egészéről szeretnénk állításokat megfogalmazni. A telefonbeszélgetéseknek különös jelentőséget ad, hogy ott a kapcsolat a hálózat két csomópontja között jelentkezik, míg elektronikus leveleket lehet sok címzettnek egyszerre küldeni.

15. ábra

16. ábra

17. ábra

A lokális szerkezetnek érdekes globális következményei vannak. Tekintsük a következő gondolatkísérletet: megszüntetjük a gyenge kapcsolatokat. Azokat, akikkel nagyon ritkán telefonálunk, kitöröljük a telefonkönyvünkből. Ha ezt fokozatosan tesszük, kezdve a leggyengébb kapcsolatokkal, akkor a kötések kb 80%-ának eltávolítása után a korábban az egész társadalomra kiterjedő hálózat atomjaira esik szét (18. ábra). Ezek az atomok az egymással erős kapcsolatban álló közösségek.

18. ábra

19. ábra

Egy még abszurdabb gondolatkísérletben a legerősebb kötéseket szüntetjük meg először. A szívünkhöz legközelebb állóval kezdjük, majd a következővel és így tovább. Az eredmény természetesen az, hogy elpusztítjuk a közösségeket, de meglepő módon a teljes hálózat egy számottevő hányada egészen végig összekötözött marad (19. ábra).

Ezeket a megfigyeléseket a fizikában régóta ismert perkolációelmélet segítségével kvantitatívvá lehet tenni. Kiderült, hogy a gyenge kötések kioltása egy fázisátmenet-szerű, éles átalakulást eredményez, míg az erős kötésekkel kezdve a ritkítást, az átalakulás elmarad.

Milyen hatása lehet a hírek (vagy pletykák, járvány, stb.) terjedésére az itt feltárt társadalmi szerkezetnek? A kérdés megválaszolásához egy modell-vizsgálatot végeztünk. Feltételeztük, hogy a hírek véletlenszerűen terjednek, és egy informált személy a hírt a kapcsolat intenzitásával arányos valószínűséggel adja át a partnerének. A 20. ábrán az látszik, hogy a hír megreked a közösségekben, amitől a terjedési görbe lépcsőzetes lesz. Sok kiindulópontról indított terjedésnek megfelelő görbét figyelembe véve megkapjuk az átlagos terjedési viselkedést. Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a hálózaton az átadási sebességek különbözőek és feltételezzük, hogy minden kapcsolaterősség egyforma (homogén), akkor a 21. ábra piros görbéjének megfelelő terjedési görbét kapunk, amelyre az jellemző, hogy a fertőzöttek száma meredeken emelkedik, míg be nem következik a telítődés. Szembeötlően lassúbb a terjedés, ha figyelembe vesszük, hogy a közösségeket összekötő kapcsolatok gyengébbek (inhomogén kapcsolaterősség, a 21. ábra kék görbéje). Ez persze előny járványterjedésnél, de hátrány lehet az információ terjesztésénél.

20. ábra

21. ábra

A rémhírek is járványként terjednek. Emlékezhetnek: hogyan vitte 1996-ban a Postabankot a csőd szélére egy futótűzkent terjedő sms, vagy 2003-ban miként terjedt el óvódás gyerekek beszélgetése alapján a paksi erőmű felrobbanásáról szóló rémhír (ez utóbbi esetben szerencsére a rendőrség és a média gyors közbelépése révén a fertőzöttek köre néhány közösségre korlátozva maradt).

A hatalmas digitális adathalmazok tudományos feldolgozásának az elején tartunk. Felgyorsult világunkban várható, hogy az eredmények visszahatnak majd magára a rendszerre. Lehetőség nyílik az eredményekkel való visszaélésre, elég ha csak a marketingre, vagy a politikai manipuláció lehetőségére gondolunk. E kérdés kapcsán kiemelkedő felelősség hárul a társadalomkutatókra, a tudósokra.