Te vagy a legügyesebb, kicsim!

Hogyan segíthetünk egy szorongó, önmagában állandóan kételkedő kislányon? Erőltessük a bili használatát vagy várjuk meg, amíg a kicsi meg akar szabadulni a pelenkától? Milyen altatási módszereket javasolnak a szakemberek és melyik a célravezetőbb? Benda Viktória pszichológus válaszol.

Egy hatéves kislány elkeseredett anyukája vagyok. Gyermekem egyedüli csemete, talán innen is indul a probléma. Nagyszülőkkel lakunk együtt, a családban a kislányomat öt felnőtt veszi körül. Mindig van, aki meghallgatja, mindig talál legalább egy embert, aki igazat ad neki.

Patti (a kislányom) most nagycsoportos, idén iskolába készül. Értelmes, okos gyerek, az óvónők nagyon meg vannak elégedve a teljesítményével. Egy dolog hibázik csak, de ez a probléma egyre nagyobb és nagyobb. Tele van a gyerek görcsökkel, szorongásokkal, legalábbis én ennek tulajdonítom a reggelenkénti sírásokat.

Mindig talál valamilyen feladatot, amitől fél, hogy ő nem fogja tudni megoldani. Hiába mondtuk már neki mi, hiába mondták az óvónők, hogy nem probléma, ha valami nem sikerül, ő akkor is sír. Ráadásul, mint már említettem, szinte mindig hibátlanul dolgozik. Soha nem állítottunk fel neki mércéket, soha nem szidtuk le, ha valami nem sikerült. Értetlenül és tehetetlenül állunk a dolog előtt. Hogy engedjem így el iskolába?

Csak egy példa: A Furulyás Palkó című mesét olvasta nekik az óvónéni, és mondta, hogy másnap le fogják rajzolni, amit hallottak. A gyerek alig bírt este elaludni, csak az segített, hogy megígértem neki, hogy korábban felkelünk, és lerajzoljuk együtt. De másnap már ismét sírva ébredt, hogy ő ezt vagy azt nem fogja tudni megcsinálni. Mindenki vigasztalja (talán ez is baj?), próbáltuk már szépen, és sajnos már veszekedve is megértetni vele, hogy ez nem jó út, amin halad.

A nevelők előbb-utóbb elvesztik a türelmüket, mi szülők szintúgy. Pedig szeretjük, imádjuk, ő nekünk az egyetlenünk, de már nagyon fogy a türelmünk. Leginkább a tehetetlenség dühítő, és az, hogy nem tudjuk, a félelme valódi-e, vagy ezekkel a dolgokkal csak a kizárólagos figyelmet akarja kiharcolni önmaga számára.

De ha így is van, akkor mi jó van neki abban, hogy rá figyelünk ugyan, de mérgesek vagyunk rá? Nem értem, bár érteném. Próbáltam már azt a taktikát is, hogy nem veszem komolyan az aggodalmait, hogy két szóval elintézem, és teszem tovább a dolgomat. De ez sem járt sikerrel, elvonult és sírt.

Ha találkozott már ilyen esettel, vagy ha sejti, hogy mi lehet a gond, kérem, segítsen nekünk! Szeretnénk, ha a mi gyerekünk is olyan boldog, vidám csemete lenne, mint a többiek. Minden feltételt megteremtettünk hozzá, mit rontottunk el mégis?

Jól látja, kislánya szorong teljesítményhelyzetben. Nem írta, hogy mióta figyelték meg ezt nála, de azt gondolom, egyre inkább fél az iskolakezdéstől.

Írta, hogy kislánya értelmileg iskolaérett. Ahhoz, hogy az iskolában megfelelőképpen tudjon teljesíteni és jól érezze magát, érzelmileg is iskolaérettnek kell lennie.

Azt tanácsolom, fontolja meg az iskolakezdés időpontját! Lehet hogy kislányának még sok-sok önfeledt, korának megfelelő szintű játékra van szüksége. Sajnos sok óvodában a nagycsoportot iskolaelőkészítőnek gondolják, és a foglalkozások keretében "feladatlapokat" oldatnak meg a gyerekekkel. Erre az 5-6 éves gyerekek még nem érettek, többet ártanak vele, mint használnak. Nekik a kötetlen, szabadon megválasztott játék a megfelelő tanulási terep, azzal tudják leginkább fejleszteni a tanuláshoz szükséges képességeiket.

Azon túl, hogy vár egy évet az iskolakezdéssel, még mással is tud segíteni gyermekének. Hívják el kislánya barátnőit, óvodástársait játszani magukhoz, legyen minél többet gyerektársaságban! Játszhasson szabadon, amihez éppen kedve van, ne legyenek kötelező feladatai! Meséljenek neki gyakran esténként!

És végül egy kis önvizsgálat: Figyeljék meg, önök (szülők, nagyszülők) hogyan viselkednek teljesítményhelyzetben! Milyenek az elvárásaik saját magukkal szemben? Milyen mintát mutatnak a kislánynak? A gyermekek a szülői minta alapján tanulnak a leghatékonyabban.

* * *

Egy aggodó nagymama vagyok, az unokám elsős, és elküdték nevelési tanácsadóba. Egy cserfes kislányról van szó, aki nagyon jól tudja kifejezni magát, szerintem okos kislány, de az iskola nagyon nehezen megy, ha valami akadályba ütközik, megmakacsolja magát és nem csinálja.

Az mondták a pszihológusok, hogy vannak dolgok, amiben nagyon jó, és van, ami nem megy neki. Osztályt kell ismételni neki. Ebbe bele is nyugodtunk, csak azt nem értem, hogy ezt az óvódában miért nem látták.

És még valami: a gyerek panaszkodott, hogy minden nap kell adnia egy gyereknek 100 forintot, hogy ne verje meg. Ehhez nem is tudok hozzáfűzni semmit... le vagyok döbbenve.

Ilyen esetben mit lehet csinálni?

Előfordul, hogy egyes részképességzavarok, hiányosságok csak iskoláskorban jutnak felszínre, mert akkor kerül a gyermek teljesítményhelyzetbe. Mindenképpen jót fog tenni unokájának az évismétlés, csak az a fontos, hogy ne éljék meg kudarcként. Hangsúlyozzák neki az előnyeit: jobban fog menni a tanulás, már ismeri a tananyagot stb.

Azt javaslom, konzultáljanak fejlesztő pedagógussal, hogy mik azok a területek, amikre rá lehetne segíteni játékos gyakorlatokkal, hogy a következő év sikeresebb legyen!

A levele második felében feltett kérdésére pedig az a válaszom, hogy haladéktalanul tájékoztatni kell az osztályfőnököt a zsarolásról. Az ő feladata ezt megszüntetni, megbeszélni az érintett gyermekkel és szüleivel úgy, hogy az unokája se kerüljön e miatt szorongató helyzetbe.