A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Magyar Péter csak a dúsgazdagok között, a VIP-ben érzi jól magát

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Vágólapra másolva!
Magyar Péter az elitet szidja, miközben ő maga dúsgazdag, és hiába őrjöngött egy luxus-szórakozóhelyen, és nyomoz a hatóság, védi a brüsszeli mentelmi jog. Nincs köze az átlagemberhez, rengeteg pénze van, és ezt ki is használja, élvezi és élvezni akarja a VIP előjogokat. Döbbenetes, hogy most havi 7-8 millió forintos fizetést kap Brüsszelből, miközben a mentelmi joga miatt nem lehet felelősségre vonni. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Arról az Origo is beszámolt, hogy Magyar Péter, a dúsgazdag baloldali politikus példátlanul botrányosan viselkedett egy belvárosi luxus-szórakozóhelyen. A magyar közéletben soha nem látott módon, politikusként részegen egy civilt ütött meg, majd elvette a telefonját. Mindezek mellett Magyar dulakodott, vonaglott a táncparketten, és fiatal lányokat zaklatott, egy sikoltozó fiatal lány lábai között csúszott-mászott. A luxus-szórakozóhelyre egyébként elsősorban fiatalok járnak, köztük sok kiskorú lány is. Ami megdöbbentő, hogy a 43 éves, baloldali brüsszeli képviselő közülük próbált válogatni. 

Láthatóan miután szakított a barátnőjével, Vogel Evelinnel, luxus-szórakozóhelyeken próbál meg fiatal lányokat felszedni. Az sem zavarja, hogy 20 évvel fiatalabbak.

magyarpéter, Magyar Péter, tüntetés, vogelevelin
Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin
Fotó: Facebook / Magyar Péter

A mostani eset sokkoló, a helyen annyira nem bírtak vele, hogy a biztonságiaknak ki kellett dobniuk a helyről a botrányosan viselkedő baloldali figurát. Magyar Péter botránya ügyében garázdaság és rongálás miatt, több feljelentést követően már aznap megindult a nyomozás. A baloldali politikust azonban védi a brüsszeli mentelmi joga, amögé bújik.

Miközben az agresszív baloldali Magyar az elitet szidja, addig ő maga egy olyan szórakozóhelyre jár, ahol csak a leggazdagabbak fordulnak meg. A baloldali politikust csak a fényűző élet, a pénz és a buli érdekli, mit sem törődik az emberek sorsával.

Mi volt ez a botrány?

Biztonsági emberek vezették ki Magyar Pétert Budapesten hajnali négy óra tájban egy „ötcsillagos”, leginkább az úgynevezett felső tízezer által kedvelt klubból. Több szemtanú állítása szerint Magyar Péter az éjszaka folyamán, 

nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett. Több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik.

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Magyar több rendezvényen is nyilvánosan itta a söröket. Ezeken az eseményeken pedig nem is bulizott
Fotó: Origo

Hangoskodott, és ahogy a helyszínen jelenlévők egybehangzóan állítják, egyre minősíthetetlenebbül viselkedett. Több alkalommal alakult ki tettlegességgel fenyegető szituáció, miután 

több hölgy férfipartnere számonkérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív „beszólásokat”.

A történtekről a jelenlévők több videófelvételt is készítettek, ami miatt Magyar eléggé agresszív lett.

Részegen őrjöngött Magyar Péter

Magyar Péter a dúsgazdagoknak fenntartott szórakozóhelyen nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett. Több vendégbe belekötött, fiatal nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik.

Magyar Péter belekötött azokba is, akik telefonnal próbálták rögzíteni a Tisza párti politikus botrányos viselkedését. 

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
A biztonsági őröknek kellett kivezetniük Magyart
Fotó: Ripost

Verbális agresszióról, obszcén beszédről, vállalhatatlan viselkedésről számolt be több szemtanú, akik megerősítették, hogy Magyar erőszakkal elvette és zsebre tette az egyik vendég telefonját, amit később - ezt szintén többen látták - beledobott a Dunába. Később még inkább eldurvult a helyzet. Magyar Péter folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett. Közben megállás nélkül fenyegetőzött, hogy ha „valakinek nem tetszik valami” akkor ő majd tönkreteszi, kapcsolatai révén bezáratja a szórakozóhelyet, mert hogy ő ezt „bármikor el tudja intézni”. A szórakozóhely biztonsági őrei ezután szólították fel a távozásra. Magyar Péter nem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért fizikai erőszakot alkalmazva bírták jobb belátásra. Miután kidobták a szórakozóhelyről, Magyar Péter bizonytalan léptekkel elindult a pesti rakpart felé.

Mivel ez egy luxus-szórakozóhely, ezért az idejárók telefonjai minden bizonnyal több százezer forintot érhetnek. 

Így Magyar egy több százezer forint értékű telefont dobhatott bele a Dunába.

magyarpéter
Egy sikongató nő lábai között csúszott-mászott
Fotó: Origo

Szánalmas magyarázkodás Magyartól

Miután a dúsgazdag baloldali exférj botránya országos szintre lépett, Magyar rettentően szánalmas magyarázkodásba kezdett. Olyan teljesen képtelen dolgokat próbált állítani, hogy állítólag valamilyen "provokátor" tönkretette az estéjét. Ugyanakkor kétszer is elismerte, hogy botrányt okozott.

Egyrészt azt, hogy egy férfi kezéből kitépte a telefonját, majd pedig hogy kitették a szórakozóhelyről. Végül pedig bocsánatot is kért, ezzel mindent elismerve.

Tehát nem tagadta, hogy botrányt csinált. Természetesen az agresszív baloldali politikus szánalmas magyarázkodását a baloldali propagandalapok mindenféle kommentár nélkül közölték.

Miért szereti ennyire a luxust Magyar Péter?

Az Origo most részletesen megnézte, milyen árak vannak abban a klubban, ahol a dúsgazdag baloldali politikus botrányt csinált. A legdrágább whiskeyből egy üveg (hét deci) 275 ezer forintba kerül, tehát egy feles nagyjából 20 ezer forint körül van. A szórakozóhelyen 150-250 ezer forintért lehet egy üveg pezsgőt vásárolni. Magyar Péter szemtanúk szerint a sör mellett ezekből is fogyaszthatott.

A klubban 75 és 100 ezer forintért is lehet egy üveg vodkát venni, míg egy üveg tequila 220 ezer forintba kerül. 

Mindezek alapján jól látszik, hogy ezen a belvárosi szórakozóhelyen dúsgazdag emberek fordulnak meg, akik egy-egy este alatt szinte egy vagyont költhetnek el. A baloldali politikus Magyar Péter egy ilyen helyen érzi jól magát, mivel ő megteheti, hogy milliókat költsön el italokra.

Magyar amúgy is szereti a luxust, drága ruhákban jár, sokmilliós autókkal fényképezkedik.

magyarpéter, ötkert, luxus
Ezen a luxus-szórakozóhelyen bulizott Magyar Péter
Fotó: Ötkert

Ez a botrányos eset is bebizonyítja, hogy Magyar Péter nem átlagember, hanem a drága, VIP-helyekre akar és szeret járni, drága ruhákban és kiegészítőkben, ezekkel akar parádézni. Láthatóan szereti a feltűnést, a luxust, hiszen akkor nem ilyen helyekre járna barátnőt keresni magának. 

Magyar Péter a több tízmillió forintot érő luxusautóját is szívesen mutogatja
Magyar Péter a piros BMW-je előtt - a több tízmillió forintot érő luxusautóját is szívesen mutogatja a dúsgazdag baloldali politikus

Sikoltozó nők lábai között csúszik-mászik

Arról az Origo is beszámolt: botrányosan viselkedett Magyar Péter, biztonsági őrök vezették ki a már említett luxus-szórakozóhelyről. A politikus balhéjáról megrázó videók kerültek elő, a Tisza Párt alelnöke a szemtanúk szerint még a szórakozóhely előtt is folytatta ámokfutását. Egy döbbenetes felvételen például az látszódik, hogy 

Magyar dulakodott, vonaglott a táncparketten, és fiatal lányokkal táncolt, alattuk csúszott-mászott. Mindez azért is botrányos, mert az említett szórakozóhelyen zömében fiatalok, köztük kiskorúak is vannak. 

A választási kampány során Magyar Péter többször is azt állította, nem veszi fel EP-mandátumát megválasztása esetén, mégis úgy tűnik, hogy a havi 7-8 milliós fizetése és a mentelmi jog megszerzése volt a célja mindvégig, hogy így felelősség nélkül bulizhasson tovább.

Dúsgazdagok között érzi jól magát Magyar

Arról is beszámoltunk, hogy miközben Magyar Péter az utcán állandóan az elitet szidja, addig ő maga is csak olyan helyre teszi be a lábát, ahol csak olyan gazdag emberek fordulnak meg mint ő maga. 

Magyar botrányos estéje után az is teljesen világos, hogy a baloldali politikust csak a fényűző élet, a pénz és a buli érdekli, mit sem törődik az emberek sorsával. 

magyarpéter
Részegen tántorgott a Duna felé
Fotó: Ripost

Magyar Péter ugyanis hiába próbálja elhitetni, hogy ő az elit ellen van, hiába beszél a hatalmon lévők és az elit ellen, teljesen egyértelmű, hogy 

nincs köze az átlagemberhez, rengeteg pénze van, és ezt ki is használja, élvezi a VIP előjogokat, sőt, az eset után már odáig merészkedett, hogy nyíltan beszélt arról, hogy teljes ellenőrzést akar a média felett, mert nem tetszik neki, hogy a teljes magyar sajtó beszámolt botrányos viselkedéséről.

Saját rajongója küldte orvoshoz Magyar Pétert

„Ha kell, szakember segítségét kérd!” írta egyik rajongója Magyar Péternek a Facebookon, orvoshoz küldve a politikust az eset után. „Több szerénységet, ha lehet”, „ilyen hibákat nem lehet elkövetni” – írta egyik-másik követője Magyarnak. De a Discord felületén is rengetegen adtak hangot véleményüknek az eset kapcsán, közülük láthatóan sokaknak úgy volt negatív véleménye az esetről, hogy korábban Magyar támogatói között voltak.

Ilyenre sehol sem volt példa a világon

A fent történtek annak fényében nemzetközileg is elképesztőnek számítanak, hogy a politikusok ott sem vetemednek arra, hogy civilekre támadjanak, és ellopják a telefonjukat. A politikusok tőlünk nyugatra vagy keletre legfeljebb egymással verekednek.

Természetesen Magyarországon sem volt példa arra, hogy egy politikus megütött volna egy civil személyt.

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Magyar láthatóan nem veti meg az italt
Fotó: Ripost 

A brüsszeli mentelmi joga mögé akar bújni

Az ügy már ott tart, hogy a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) került Magyar Péter ügye a rendőrségről, mivel a Tisza Párt alelnökének mentelmi joga van.  

Noha meghurcolt áldozatnak próbálja beállítani magát Magyar Péter, egy „földi halandó“ sokkal rosszabbul járt volna egy hasonló balhé után, mint a baloldal messiása, akit véd a mentelmi joga. Egy átlagpolgárt jó eséllyel már aznap eljárás alá vontak volna a hatóságok, Magyar viszont szabadlábon van.

 

Összességében tehát elmondható, hogy Magyar Péter imádja a luxust, a jól fizető állásokat, ehhez ugyanis hozzászokott az évek alatt, és a családjának sem kellett nélkülöznie. Jó családból származik, és erre sok esetben hivatkozott is. Imádja szórni a pénzt, drága helyekre jár, és most már a mentelmi joga is védi. Éppen ezért a felelősségre vonása is nehezebb lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!