Forrás: Wikimedia Commons

A legénység eltűnt, csak véres rongyok maradtak a kísértethajón

Rejtély, mi lett a személyzet sorsa, a 25 embernek semmi nyoma.

Gyerekekkel sztrájkoltatna
a Nemzeti Alaptanterv ellen a TASZ - videó

Soros György szervezetének jogásza azt mondta egy gyűlésen, hogy a kiskorúak teljes részvételével kell sztrájkolni.

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába

A Les valeurs actuelles francia konzervatív lap tényfeltáró összeállítást közölt a strasbourgi bíróság fölötti Soros-befolyásról.

Gyöngyöspata: 
uzsorásoknak jutna a kártérítés nagy része, ha ki kellene fizetni

Sokan előre elköltötték a kártérítésként megítélt pénzt, derült ki a településen.

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor 
Charles Michellel tárgyalt

A miniszterelnök az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli ülésére utazott Brüsszelbe.

Még sokáig fertőzhet a koronavírus

Hiába tűnik úgy, hogy alábbhagyott a járvány Kínában, a vírus még nem érte el a csúcspontját.

A Google cenzúrája ellen tüntettek Budapesten

A Pesti Srácok csatornájának letiltása elleni demonstráción beszédet mondott Schiffer András, az LMP alapító elnöke is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Fenyő-gyilkosság: 
Gyárfás Tamásnak ma kérdésekre kellett válaszolnia

Folytatódott  az ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.

Két budapesti polgármester átlépett az MSZP-ből Gyurcsány pártjába

Mostantól papíron is Gyurcsány a budapesti ellenzék vezetője.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szekta az új társadalom legkisebb gondolkodó egysége

Interjú Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával.

Forrás: Origo

Klaus Maria Brandauer 
a Magyar Mozgókép Szemle díszvendége

Az osztrák színész Szabó István Zárójelentés című, a Szemlét megnyitó filmjének a főszereplője.

A 2010 óta tartó kormányzás célja, hogy újra naggyá tegyék Magyarországot

Európa-szerte tapasztalható egy nemzeti-konzervatív ébredés Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint.

Századvég: Jogkövető a magyar állam

Az ítélkezés időszerűsége tekintetében Magyarország Európa legjobbjaihoz tartozik - állapítja meg a Századvég tanulmánya.

Ursula von der Leyen: Modern költségvetésre van szükség

Európának az innovációba és a fejlesztésbe kell befektetnie - mondta az Európai Bizottság elnöke.

Forrás: MTI/Komka Péter

Gulyás Gergely:
Megtört emberek sorsával szembenézni soha nem könnyű

A recski táborban csaknem ezernyolcszázan raboskodtak.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes Magyarországra látogat

Ezután remélhetőleg pozitív változás jön a kárpátaljai magyarság helyzetében - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

Kocsis-Cake: A megújuló energiával az a baj, hogy nem mindig süt a nap, és nem mindig fúj a szél

Felkészületlen politikusok manipulálják a közvéleményt Paks II-vel és a megújuló energiával kapcsolatban.

Holttestet kerülgettek a temesvári szupermarketben

A boltot nem zárták be, a vevők folytatták a vásárlást, miközben a halott férfi ott feküdt a polcok között.

A Dunába lökte szerelmét egy féltékeny gyerek

Több mint négy méter után csapódott be a fagyos folyóba.

Forrás: Netflix

Rengeteg pénzt ölnek
a régi sorozatok feltámasztásába

Néha már a jogokért is sokat kell fizetni, de az eredeti sztárok sem vállalják mindig olcsón.

Egy labdaszedő miatt állt 
a Manchester City bajnoki mérkőzése - fotó

Ritkán látott jelenet miatt kellett a játékvezetőnek közbeavatkozni a szerda esti Premier League-meccsen.

helyszíni

A világsztárok és a bírók legyőzték
a Sopron Basketet

A magyar csapat egyik kulcsemberét kiállították. A harmadik negyedet elrontotta a hazai csapat, a fordítás nem sikerült.

Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Mourinho megint megsértődött, otthagyta a sajtótájékoztatót - videó

A Tottenham edzője nem válaszolt a kérdésre, mert nem tetszett neki.

Räikkönen az élre állt, majd lerobbant az F1-es teszt második napján

A Mercedes látványos újítást villantott, majd náluk is műszaki hiba merült fel.

A sötét belgrádi utcán teniszezett Djokovic a rajongóival - videó

A világelső teniszező nem felejtette el, honnan jött.

Koncert közben leesett a színpadról a magyar énekesnő

Társai észre sem vették, hogy hirtelen eltűnt.

Betiltják a dízelbuszokat Magyarországon, itt a lista, 
hol lesz változás

Meglepően sok helyen kell felkészülni a komoly változásra.

Megvette álmai kocsiját, 
az eladó garázsából kiguruló autó törte totálkárra

Ilyen nincs, és mégis van. Vagy: könnyen jött, könnyen ment.

Magazin

sport

Forrás: AFP/Lluis Gene

A Mercedes nem tart attól, 
hogy betiltják a trükkös kormányművet

A Red Bull szerint nem szabályos, egy veterán mérnök úgy véli, régi problémát old meg.

Forrás: AGIF/Thiago Ribeiro/AGIF/Thiago Ribeiro

Szobrot kapott Pelé a brazil fociszövetség épülete előtt

A 79 éves legendás labdarúgó nem volt ott az eseményen.

Súlyos fejsérülése miatt visszavonul a legendás brit sportoló

A férje viccén nevetett, amikor beverte a fejét egy betonfalba.

Elképesztő mennyiségű droggal bukott le két amerikai focista

Pedig Robinsonnak jó esélye volt egy újabb NFL-szerződésre.

A koronavírus miatt a birkózók olimpiai selejtezője is új helyszínt kapott

Ott lehetnek a kínaiak, de komoly procedúra vár rájuk.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Renault

A Dacia piacra dobja 
Európa legolcsóbb villanyautóját

Verhetetlen árú autó bemutatására készül a márka.

Forrás: Shutterstock

Magyarország legjobb
éttermeiben vacsorázhat

Tíznaposra bővül a tavaszi Országos Étterem Hét. A résztvevő éttermek háromfogásos menüsorokat kínálnak.

Lángolt a Ferrari az erkély alatt, 
egy lakó hős lett

Mindent megpróbált, mindenki őt ünnepli.

Rosssz hír: létezik hármas típusú cukorbetegség is

Növelheti az Alzheimer-kór kialakulását.

Fogyás tésztával?

Lehetséges, ha betartod a tippjeinket.

Hagyja a dagadt ruhát másra

Erre érdemes volt nekivetkőzni.

Gyilkos zebrák

Királydráma a szavannán.

Térelválasztás üvegfallal

Lakás, ahol a térérzetnövelés oltárán nem a sötét színeket áldozták fel.

Optikai illuzió

Nem manipuláció, nem photoshop.

Utazzunk Rákóczival! 
A nagy fejedelem szeretett városai

Kiránduljunk a kuruc szabadságharc vezérével Borsitól egészen Rodostóig.

Palacsintaízű lepénykenyér

Az olasz focaccia és a magyar langalló szerelemgyereke ez a gluténmentes étel.

Energiatakarékos mosogatás kézzel

Megmutatjuk a környezetkímélő módszert.

Ne tarts kerti kutyát!

Mert állatkínzás. Baj, ha nem tudtad.

Kiszolgáltatott az Isten?

Jézus csecsemőként is kiszolgáltatta magát, az emberekre bízta magát.