Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Soros 200 NGO-ja levelet írt 
az Európai Néppártnak, hogy fideszes jelölteket cseréljenek le

Példátlan beavatkozási kísérlet: a bevándorláspárti milliárdos akarja megmondani, kik lehetnek az uniós vezetők.

Forrás: AFP/Koen Van Weel

Finnországban súlyos veszélyben van a médiapluralizmus

A Magyarországon is egykor jelen lévő balliberális Sanoma médiavállalat például a finn piac 95 százalékát uralja.

Forrás: Origo

Megnyitnák a leállósávokat 
az M7-esen a nyári hétvégéken

Ebben az időszakban akár óránként 4000 kocsi is felhajt a pályára.

Titkos parkolási szerződés: a Fidesz válaszokat vár Karácsony Gergelytől

Napi egymillió forintba került a zuglóiaknak Karácsony alkalmatlansága.

Szijjártó Péter: Brüsszel nyíltan bátorítja az embercsempészetet

A miniszter szerint nemzetközileg szervezett, politikai eszközökkel támogatott embercsempészet zajlik.

Magyarország tovább erősödik 
az EP-választások óta

Az elmúlt hetekben hozott döntések és elfogadott törvények Magyarország céljait szolgálják, mondta Dömötör Csaba.

A magyar gazdaságpolitika jövőjének hét új pillére

György László államtitkár a gazdaságra váró feladatokról és a 2010 óta elért eredményekről.

Forrás: Facebook.com/fischlmonikahivatalosoldal

Hatalmas sikerrel
mutatkozott be Vidnyánszky Attila Csárdáskirálynője

Az új Operettszínház első premierjét hosszú vastaps köszöntötte a múlt hét végén. Mutatjuk az első képeket.

Lezuhant és meghalt egy magyar hegymászó a Magas-Tátrában

A 40 éves hegymászó mintegy 250 métert zuhant.

Százmilliót hagytak veszni 
a fesztiválozók

Ennyi pénz maradt a FestiPay-kártyákon.

Sok cukor van bennük, és nem tesz jót a babáknak több bébiétel

Ha lehet, kizárólag anyatejes táplálást ajánlanak a gyerek féléves koráig.

Egy kukkoló ölhette meg a Krétán holtan talált amerikai tudóst

Egy helyi lap szerint egy kétgyermekes apa az elkövető.

52 évi amerikai tartózkodás után kitoloncolás vár egy bevándorlóra

Évtizedeken át segítette a kubai menekülteket.

Vári Attilát jelölik a kormánypártok és szövetségeseik Pécsett

Mindhárom szervezett egyetértett abban hogy közös erővel kell megóvni a város jövőjét.

Forrás: Home stratosphere

10 konyhai stílust mutatunk önnek. Melyik a kedvence?

Szavazzon az önnek legjobban tetszőre!

Vizes vb: Kanadát is legyőzték női pólósaink

Többször is vezettünk négy góllal, de a meccs vége így is szoros lett.

Dárdainak vannak ajánlatai, de csak egy álláslehetőségen gondolkodik el

Még nem hiányzik a labdarúgás 
a magyar szakembernek, az Eb-selejtező esélyeiről is őszintén beszélt.

Így nézhetnek majd ki idősen 
a legnagyobb focisztárok - képek

Elképzelt fotók többek között C. Ronaldóról, Messiről, Neymarról, Mbappéról.

Griezmannt kinevették az első barcelonai edzésén - videó

A csapattársak gyorsan felavatták a világbajnok francia csatárt.

Elegem van a köcsög BMW-sekből - üvöltötte a sofőr Szombathelyen, és ütött

Olyasmi történt a Muskátli utcában, amit csak filmekben látni.

Magazin

Tudomány, Tech

Forrás: Origo

Nagy notebook sok kompromisszummal játékosoknak

Kipróbáltuk az Asus gamer notebookját.

Micimackózás tett tönkre egy horrorjátékot

Kerülendő üzleti praktika a kínai elnökön élcelődni.

A világ hatodik legdrágább épülete az Apple űrhajója

Persze a cég nem kívánt tulajdoni adót fizetni utána, de kénytelen lesz.

Öt új iPad közeledik

Az Eurázsiai Gazdasági Bizottság adatbázisa legalábbis öt új Apple tabletről árulkodik.

Fotó: Medgyesi Milán - Origo
Galéria

Így suhantak a repülőgépek 
a hétvégén Zamárdi felett

Remekül vizsgázott a Red Bull Air Race az új helyszínen.

Elnyelte egy alabamai férfi autóját
a homok - videó 

Nem kímélte a Barry trópusi vihar a 2013-as Dodge Chargert.

Hihetetlen összegért kelt el Diana hercegnő pulóvere

A hercegnő az egykori személyi edzőjének ajándékozta a melegítőfelsőt.

Együtt fürdenek a kutyákkal 
a gyerekek a délegyházi kempingben

Remek móka az egész család számára a közös strandolás.

Nagy baj, ha nem vörös, hanem fehér

A szem fényreflexének megváltozása súlyos betegség, retinoblasztóma jele lehet.

Készíts jobb fotókat! 

Mutatunk hozzá egy remek applikációt.

Az emberek 88 százalékánál tévedhet a személyiségteszt

Mi van akkor, ha nem az egyén, hanem a kérdésfeltevés alkalmatlan?

Jetik az Atlantiszon

Egy újabb letehetetlen Sándor Erzsi.

Amikor a cápa lesz eledel

Kardhalat marcangoltak egy ideig,

Ez a hajó elment, pech

Egyébként jó ötletnek tűnt az ugrás.

Magánember, vesszőfutás

Nem könnyű a skizofrének helyzete.

Majorette Caddilac Allanté

Pininfarina design, detroiti szerelés.